Hagyomány, hogy a tanév végéhez közeledve a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Suli Gálát rendez.
Intézményünk elkötelezett híve a tehetséggondozásnak. 2016 óta büszke tulajdonosai vagyunk az Akkreditált Kiváló Tehetség Pont kitüntető címnek. 6 éve a Boldog Iskola címet is elnyertük.
A tehetségek gondozása közös ügyünk. A családoknak, az óvodapedagógusoknak, a zenepedagógusoknak, a tanítóknak/tanároknak, az óvodáknak, iskoláknak, civil partnereknek egyaránt fontos szerepük van.
2023. június 2-án eljött a sokunk által különösen várt nap, amikor lehetőséget kívántunk adni diákjaink bemutatkozására.
A célunk az volt, hogy közönségünk megismerje iskolánk tehetséges tanulóit, az iskolánkban végzett sikeres tehetséggondozó munkát. S persze, hogy együtt legyünk ismét!
Rendezvényünkre vendégfellépőként jó szívvel invitáltuk partner intézményeinket, a Békési Kistérségi Óvodát, valamint a helyi művészeti iskola növendékeit.
Kiemelt figyelmet fordítunk a széleskörű partnerségre, a megfelelő feltételek biztosítására. Köszönet fenntartónknak: a Gyulai Tankerületi Központnak a tárgyi feltételek folyamatos gazdagításáért. A személyi feltételek is adottak a sikeres munkához. Tehetséggondozó munkaközösség, képzett kollégák, kiváló szakemberek segítik a komplex személyiségfejlesztést.
E tanév végén több kollégánk és számos diákunk kiváló munkája elismeréseként oklevelet vehet át. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Büszkeséggel töltött el bennünket a sikeres este is.
Szeretettel gratulálunk valamennyi fellépőnek, felkészítőnek!
Köszönjük Vendégeinknek megtisztelő jelenlétüket, támogatóinknak, hogy egész évben számíthattunk segítségükre.
Találkozzunk 2024-ben is!
Galéria:
Képek megtekintéséhez kattintson ide