A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola széleskörű kapcsolatokkal rendelkezik a kultúra terén. Évek óta részt vesz a Gyulai Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Kft. által kezdeményezett Agóra Program lebonyolításában.
2023. június 9-én második alkalommal volt lehetőségünk iskolánk három diákját - Balázs Pétert, Debreczeni Orsolya Lucát és Zsibrita Leventét -, akik tanulmányi eredményük, egyéb kiemelkedő, társaik számára példamutató tevékenységükkel kiérdemelték – delegálni egy egész napos gyulai kirándulásra.
A programja a következőképpen alakult:
10.00 óra Gyülekező a Rondella terasznál (Gyula, Várkert)
10.10 óra Gyulai Vár megtekintése tárlatvezetéssel
11.00 óra Solymászbemutató
12.00 óra szendvicsebéd a Rondella teraszon
13.00 óra Az Almássy kastély megtekintése tárlatvezetéssel
14.00 óra Városnézés a Gyulai kisvonattal
15.00 óra Hazaindulás
A gyerekek élményekkel gazdagon tértek haza.
Köszönetet mondunk Kovács Ágnes kulturális szervezőnek a tartalmas és emlékezetes kirándulás megszervezéséért, valamint Zsibrita - Jenei Anikó (szülőnek), a ki a 4. évfolyamos tanulókat elkísérte, felügyelte.